Lélektől lélekig

Régen történt. Pontosan emlékszem azon év egyik bizonyos hetére, ami teljesen megváltoztatta az életemet. A tikkasztó hőségtől mozdulni sem lehetett, de itt, Ausztrália kegyetlen síkságain nem állhat meg az élet.

Azon a nyáron a Drivers Ranchon dolgoztam apám keze alatt. Az ő birtoka különleges fontosságú volt a marhatenyésztő egyesület számára, a több mint 1000 fős állomány tehenei évente több tízezer dollárt hozott a konyhára. De persze ebből a pénzből alig maradt az év végére, hiszen a kötelező oltások, vizsgálatok sehol nem maradhatnak el. Addigra már jómagam is beletanultam a szakmába, és Apa jobb kezeként irányíthattam egy nálam idősebb férfiakból álló pár fős csapatot.

A déli legelőnkön a csorda azon fele tartózkodott, amelyet azon a héten vásárba kellett vinnünk. Hajnalban keltünk, és Apával az elsők között voltunk akik nyergelni kezdték lovaikat.

Ha már a lovaknál tartunk… A birtokon tehenek mellett lovakat is tenyésztettünk, a kiváló teherbírású quarterek felépítése és tapasztalata megfelelt az elvárásainknak. Apa egy sárga hókás, négy lábán zoknis csődört vezetett ki az istállóból. Izmai megremegtek minden egyes lépésénél, farkát büszkén a magasba emelete és hasát csapkodta vele, hogy elriassza a szemtelen, idegesítő légy hadsereget. Nyakát befeszítette, füleit Apa felé fordította ahogy rárakta a nyerget, s türelmetlenül kapart mellső lábával várva az indulást.

Ahhoz, hogy megértsük a történetemet, említést kell tennem ennek a lónak a múltjáról. Bandit egy 10 éves mén volt, akit Apa 3 évvel ezelőtt vásárolt potom pénzért, mert szilajsága kifogott az öreg cowboyokon. Az eleinte számunkra is betörhetetlen csődörrel Apa rengeteget foglalkozott, s végül elérte, hogy megbízzon benne az állat. De rajta kívül senki nem érhetett hozzá…

   Ha úgy látta, hogy valaki belépett a biztonsági zónájába, vadul fenyegetőzött, fülei nyakára simultak és fogait mutatta. Tekintette égett a dühtől, fekete szemei az emlékeimbe vésődtek. Elfogadtam, hogy nem akar barátkozni, s inkább tiszteletben tartottam a „kívánságait” .

Nem telt bele sok idő, s a 10 fős csapat elindult a legelő felé. Bandit mindvégig elöl haladt, ugyanazzal a büszke tartásával ahogy szokott.  Saját hátasainkat kissé arrébb lovagoltuk, nehogy kitörjön a háború . Mire átléptük a legelő határát, már szabad szemmel is jól látható volt az óriási csorda. Bandit azonnal vágtába ugrott, farkát zászlósan tartotta és szélsebesen robogott a csorda felé. Pillanatok alatt közre fogtuk őket, és elindulhattunk hazafelé.

Egyvalamire azonban senki sem számított… A csorda a megszokott tempóban haladt, mikor egy fiatal borjú szökni próbált és eltávolodott a többiektől. Banditnak utasítást sem kellett adni, azonnal a borjú nyomába eredt. Én mosolyogva figyeltem, ahogy kiüli a ló vad iramának lengését, s büszkén gondoltam végig a pillanatot, ahogyan visszalovagol hozzánk és azt mondja: Gyerekjáték.

A mosoly azonnal lehervadt az arcomról, amikor Bandit felbukott. Apa magasan repült a levegőben, majd fejjel lefelé ért földet. A ló is elterült, de azonnal felpattant és vadul rúgkapálni kezdett. Apa nem mozdult. Azt hittem csak azért, hogy nehogy a ló patái alá kerüljön, de egyre jobban eluralkodott rajtam a pánik.

Nem törődve a többiek óvó szavaival, oda vágtattam. Nagyokat szuszogva ugrottam le a nyeregből, és Apáért ordítottam. De Ő addigra már elment… A többiek óvatosan próbálták megfogni a közben fájdalmasan nyerítő Banditet. Elülső bal lábára nem tudott rá nehézkedni, szemmel láthatóan csúnya törést szenvedett.  

-         Lődd le. – mondta az egyik lovász. – Így még vissza sem tud jönni a ranchra, és csak szenved ha életben hagyjuk. Rob is ezt akarná. – Én kétségbeesve sírtam, megszűnt körülöttem minden, Apát szorosan magamhoz öleltem. A mentő már feleslegesen érkezett.

Ahogy Apa szemeit lecsuktam, a tekintetem átszaladt Bandit szemeire. Az egykori szilaj és megtörhetetlen szempárból, egy fájdalmakkal és reményekkel teli szemek váltak.

Apa temetése után a birtok jövője kilátástalannak bizonyult. Én még nem múltam el 21 éves, tehát személy szerint nem vezethettem a ranchot, és azt hiszem nem is lettem volna képes rá. Lelkileg összetörtem. Nem volt más választásunk, el kellett adnunk a birtokot. A tenyésztő szövetség jegyzőkönyvbe vette a történteket, s módjukban állt új tulajdonost keríteni. Olyan érzés volt, mintha elvették volna az életemet. Ezek után úgy kellett élnem a saját otthonomban, mintha nem is az enyém lett volna.

Az új tulajdonost Martin Mcgregor-nak hívták. 50 év körüli alak, a felesége pár évvel ezelőtt halt meg rákban, és a fiával együtt, aki egyidős volt velem, megvették a birtokot. Apával mindig is vetélytársak voltak, de ha szembekerültek egymással előbújt az a nem túl kedves, mégis pimaszul udvarias két férfi, akik alig várták, hogy valamelyikük boltja tönkremenjen. Nem hibáztattam Martint, hiszen Apa is ugyanilyen rosszindulatú volt vele szemben. Mégis, Martin elmondása szerint soha nem kívánta, hogy ilyen tragédia történjen.

Én akárhányszor Apára akartam elékezni, kimentem Bandithoz a boxába. Nem mertem belépni az ajtón, még betegen is kibírhatatlan természetű volt. Az egyik pillanatban megmutatván, hogy erős maradt felkelt, állt pár percig, aztán ereje elmúlásával újra lefeküdt. Nagyokat szuszogott, óriási fájdalmai voltak. De csak azért, mert én Apára akartam emlékezni, nem hagyhattam, hogy szenvedjen.

Martin nem volt hajlandó tovább etetni egy számára hasztalan lovat, így azt mondta búcsúzzam el tőle. Sosem kedveltem igazán ezt a lovat, de csodáltam. Hosszú perceken keresztül a boksz előtt álltam és azon hezitáltam, hogy bemerjek-e menni hozzá. Végül úgy döntöttem, hogy megteszem.

Ahogy az ajtó megcsikordult, Bandit füleit hegyezni kezdte, és tekintetet rendíthetetlenül rajtam maradt. Óvatosan letérdeltem a fal mellé, de meglepetésemre, a ló csak fülelt, és egyáltalán nem akart bántani. Könnyezve és remegve nyújtottam ki a kezem, mire ő felkapta fejét, és én visszarántottam ujjaimat. Robogó szívem majd kiugrott a helyéről, mikor újra próbálkoztam. Most végre Bandit puha orrát ujjaimhoz nyomta. A mai napig nem értem, hogyan lett abból a vad és eltökélt lóból ilyen szelíd, és sajnálatra méltó állat.

Aznap éjjel dörrenés verte fel a már alvó teheneket. Az ablakomban állva sirattam a lovat és vele együtt a múltat. Borzasztóan fájt, de elhatároztam, hogy nem tekintek vissza többé. Azért élek és dolgozom, hogy a birtok továbbra is a vezető szerepében maradjon.

40 év telt el azóta. Én férjhez mentem, de kiderült, hogy egy betegség következtében soha nem lehet gyerekem. Így visszatértem a lovakhoz, s úgy érzem ez az, ami kirántott a kilátástalan helyzetből.

Azóta sem találkoztam olyan remek emberrel, mint az Apám volt, és soha nem segítettem még egy olyan remek lovat a világra, mint Bandit.

Ez volt életem utazása lélektől lélekig, a messzi síkság buckái között.