Látom a szemedben

Egy igaz történetet mondok el most Neked, kedves olvasó! Nincs benne egy betűnyi szemtelen hazugság sem. Színtiszta igazság ez…

Látom a szemedben…

Hallom a lépted dobbanásából…

Érzem szíved lüktetéséből…

Készen állsz rá…

A futószárat a ló fara felé lendítettem és egy hirtelen lépést tettem felé.

- Vágtát!- kiáltottam. Tornádó a szemét forgatta és lesunyta füleit. Két izmos, hátsó lábára emelkedett és felső teste a magasba lendült. A fenséges csődör alakja magasan fölém tornyosult és egy másodpercig még a szívem is elfelejtett dobogni. Tornádó hangos puffanással esett vissza a földre és makacsul megrázta fejét. A mén teste maga volt a szürke acél, almásderes legszebb színe, dús, fehér farokkal és sörénnyel. Robosztus Lipicai csődör volt ő, egy fiatal, életre készen álló ló. Ám most vad és engedetlen. Szeme fehérjét mutatta és sunyított. Megismételtem a mozdulatot: meglengettem a futószárat és menekülésre kényszerítve még egy lépést tettem felé. Újabb ellenállás következett, amely veszélyes fordulat volt. Tornádó kirúgott a levegőbe, farát felém fordítva. Remegő lélegzettel hátráltam, de eszem ágában sem volt feladni. Kezdettől fogva tartottam a szemkontaktust és most is a ló szemébe néztem. Láttam a dacot és a vad erőt amely a testében tombolt. Egyenesen rám nézett, a szemembe és én az övébe.

- Gyerünk! – kiáltottam még hangosabban és a futószárat lengetve a fara felé dobtam. Tornádó ugrott egyet és heves vágtára kapott. Fejét le-fel dobálta, minden izma megfeszült, ahogy szilajul galoppozott körbe-körbe a fehérre festett fájú, magas kerítés mentén.

- Jól van! Tovább! – mondtam nyugodtam hangon és úgy, hogy vállaim párhuzamosak legyenek a ló oldalával, követni kezdtem. Futószárat tartó kezem mindig készen állt, hogy tovább ösztökélje Tornádót a vágtára. Cipőm talpa alatt csikorgott a homok szemcséje, mellkasom egyre gyorsabban emelkedett le és fel, ahogy követtem a ló tempóját körbe-körbe. Ahogy csak Tornádó szemébe néztem, egyre jobban szédülni kezdtem, forgott velem az ég, a föld… csak a ló nem. Tornádó kontúrja néha elhomályosodott, de a szemét… azt tisztán láttam. Nyaka meghajolt, mint valami acélszürke hattyú, úszott a levegőben, egyenletes tempóban.

A következő pillanatban fejét felkapta és jobbra figyelt, át a karám legfelső léce felett, amely a ló álláig ért. Füleit előre fordította és figyelt kifelé, nem rám. Kezeimet ökölbe szorítottam és néhány futó lépést tettem.

- Tovább! – kiáltottam rá. Tornádó újra hozzálapította szürke füleit a koponyájához és folytatta a vágtát.

- Ez az! – dicsértem és gondolataim elkalandoztak. Bármikor megrúghatna, rám farolhatna, ágaskodhatna. Akár egész komoly sérüléseket is szerezhetnék, de ezt most félre tettem és csak a cél lebegett a szemem előtt… na meg Tornádó. Olvastam erről a csatlakozásról, de még soha nem volt benne részem. És pont ma, ezen a csúf márciusi napon, ahol a csapadéktól terhes fellegeket még a szél sem hajtja el, és örökké borongós hangulatra van ítélve a táj, eljött ez a pillanat, hogy meghívjam Tornádót a kettőnk közt köttetendő barátságra. És ehhez nem kell több, mint hogy ő is akarja. Az akarata minden más fölé tornyosul, s neki kell döntenie erről a barátságról, mely ettől a perctől kezdve az én szívemben örökké fog tartani. Várnom kell a jelet, mellyel hozzám szól majd, azt mutatja, hogy készen áll rá. Hallanom kell a lépte dobbanásából, a szíve lüktetéséből… látnom kell a szemében.

S ekkor – most először mióta csak beléptem a karámba – megszakítottam a szemkontaktust gyönyörű, éjfekete szemével, amely annyi érzelmet közvetített kettőnk között. Már nem akart vágtatni, már nem figyelt a többi lóra. Füle a kör közepe felé állt, ahol én álltam. Szívem hevesen dobogott, miközben vívódtam magamban, mi is itt a teendő. Megtegyem e, vagy sem. Nem tudtam dönteni, pedig a barátságunk volt a tét és itt a másodpercek is számítottak… magamnak kellett eldöntenem és nem tudtam helyesen cselekszem e, ez e a várva várt jel… de leejtettem kezeimet és hátat fordítottam a vágtató Tornádónak. Testtartásom nem volt fenyegető többé, fejemet lehajtottam, szemembe könnyek gyűltek. Most már Tornádónak kell döntenie. Egy másodperce karjaim és testem még egy fenyegető V betűt formáltak, most azonban kiszolgáltatott, elesett kétlábúnak láthatott. Hallottam, amint még mindig vágtat, körbe-körbe, de én végig csak hátat fordítottam neki, úgy helyezkedtem, ne nézhessen a szemembe.

Puff…

Puff…

Lassan ügetésre váltott, de még mindig nem nyugodott meg. Azon gondolkodtam, nem kellett e volna a szeme láttára elhajítanom a futószárat, hogy ezzel is bizonyítsam, mi a szándékom. De most már felesleges volt ezen tűnődni, hiszen ami múlt, abból már soha nem lesz jelen… s főként jövő.

Tovább hallgattam a földre csapódó paták hangját. Az ügetése lassult, aztán hirtelen elhalkult minden. Tornádó lép, pontosan a hátam mögött. Kivert a hideg veríték, ami a homlokomon kezdett gyöngyözni, szívem dobogását hallottam a fülemben és éreztem a végtagjaimban. Tornádó talán gyűlölködve néz engem, aki oly’ kegyetlenül hajtottam, űztem őt vágtára. Meg kellett erről bizonyosodnom, hiszen ha valóban ez történik, hiába való volt minden… elutasít.

Izgatottan lopva hátra sandítottam. Elhűlt a vér az ereimben és egy kiáltás szakadt ki az ajkamon, ahogy az edzőm nevét kiáltottam. Ám már nem számított hogy látja e, mert ez a pillanat az enyém volt, az enyém és Tornádóé. Egy örökké a szívemben őrzött másodperc.

Hátrapillantva azt láthattam, ahogy Tornádó felém közeledik, nyugodtan, füleit hegyezve. Vissza fordítottam fejemet és üveges tekintettel meredtem a karám léceire. Éreztem a vállamon egy lökést és ez egyértelmű volt számomra. Tényleg megfordulhatok.

Tornádó mögöttem állt, nyugodtan és lelassult lélegzettel.

- Sikerült, tényleg sikerült! – suttogtam kásás hangon és a ló nyakára borultam. Megtörtént, Tornádó csatlakozott hozzám, hogy a barátom legyen. Egy örök barátság köttetett itt, melyet senki nem láthatott, senki nem hallhatott, így volt ez a mi szövetségünk.

Ujjaimmal a sörényébe túrtam és arcomat meleg pofájához nyomtam. Tornádó egy helyben állt, rá sosem jellemző nyugalommal, amely nem várható el egy fiatal csődörtől.

Könnyek szöktek a szemembe, és csókon nyomtam az orrára. Ám egy feladatunk még hátra volt.

Elhúzódtam tőle és járkálni kezdem. A kerítéshez mentem és a karám léceibe kapaszkodtam, forró homlokomat a hideg fához szorítva. Nem kellett hátra néznem ahhoz, hogy tudjam, Tornádó követett.

Megfordultam és kisimítottam üstökét a szeméből. Tornádó még mindig figyelemmel volt felém, így felvettem vele a szemkontaktust. Azzal a gyönyörű, éjfekete, titkokat rejtő szemmel, amit az előbb fejtettem meg. A barátom lett… Elűztem, de ő akarta ezt a pillanatot. Vártam rá, hát ő jött, kérésemre és ami a legfontosabb… saját akaratából.

Barátság köttetett, életre szóló…

Látom a szemedben.