|
Sziszinovella
Sziszi 2010.05.17. 19:03
Inkább a halál
Láttam a szemében, hogy mire gondol. Nem szólt egy szót sem csak nézett. Tudta jól mi jár a fejemben. Tudta mit tervezek. Még sem szólt, csak nézett. De a tekintetében benne volt minden. A figyelmeztetést, hogy meg ne merjem tenni. Szomorúan lepillantottam a matekdolgozatomra. Visszaadtam a tanárnak és lassú léptekkel indultam ki a teremből nyomomban Teddel. Tudtam, hogy követni fog. Sejtette, sőt biztos volt benne hova készülök. Azóta, az eset óta soha nem téveszt szem elől. Mint egy testőr lohol utánam és szemmel tart egész nap.
Sosem felejtem el azt a napot. Ahogy a padlón ültem és már alig láttam a könnyeimtől. A földön szanaszét apró tükördarabkák hevertek. A babona szerint egy lány annyi évig nem megy férjhez, ahány darabra tört a tükör. Ha ez igaz én még a következő életemben, ha egyáltalán van ilyen, sem leszek férjes asszony, mert a tükör legalább egymillió darabra tört, mikor földhöz vágtam. Ott ültem a parkettán és néztem a kis üvegszilánkokat, ahogy csillogtak a földön, mintha ezernyi gyémánttal lett volna tele szórva a szobám. Ordítani szerettem volna, de tudtam akkor meghallották volna az itthoniak. De a düh és keserűség csak gyűlt bennem és teljesen megvakított. Eltűnt a kis szoba, a padló és minden, csak a kisebb-nagyobb tükördarabok maradtak és az a mérhetetlen nagy bánat. Egy szörnyű érzés fogott el, ami lassan kúszott fel a gyomromból egyenesen a torkomhoz. Megragadott és fojtogatni kezdett. Hirtelen elvesztettem az uralmam a kezeim fölött. Felkaptam egy éles üvegdarabkát és egyenesen a kezembe vájtam. Nem éreztem semmit sem. A kezem elkezdett felfelé húzódni és magával húzta az üveget is, ami hosszú fehér csíkot hagyott maga után a karomon. A fulladás elmúlt és hirtelen magamhoz tértem. Kábultan pislogtam magam elé. Éreztem, hogy valami meleg van a kezemen. Letekintettem és egy hosszú vörös csíkot pillantottam meg, amiből vér szivárgott. Ijedten rezzentem össze. Gyorsan előkapartam a cuccaim közül egy zsebkendőt és törölgetni kezdtem a sebemet, de az nem akart elállni. Muszáj voltam kiosonni a mosdóba szép csendben nehogy lebukjak. Eddig sikerült eltitkolnom mindenkitől mit érzek és mi az egyetlen és legféltettebb titkom. Nem akartam, hogy pont most bukjak le és pont ilyen szerencsétlenül. Hiszen magyarázhatnám, miért van vágás nyom az alkaromon. Gondosan bekötöttem a vágást, amíg el nem állt. Utána figyeltem, hogy mindig fedje valami. De egyszer elbambultam és mikor Teddel belemerültünk a beszélgetésbe és már kezdtük jól érezni magunk és felhúztam a felsőm ujját. Ted szeme rögtön kiszúrta a sebet és mit volt mit tenni el kellett magyaráznom mi a helyzet. Azóta lohol mögöttem, mint egy kiskutyus. És bárhova megyek ő is jön, nehogy kárt tegyek magamban. Hiába mondtam neki, hogy nem szoktam ilyesmit csinálni, és az volt az első és utolsó, nem hitt nekem. És most is tudta, hogy a mosdóba készülök. És én is tudtam, hogy jönni fog utánam. Amikor kiléptem az ajtón elkezdtem futni. Hiába kiáltott, hogy álljak meg én csak tovább rohantam. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat és a korlátba kapaszkodva húztam fel magam. Berontottam az első emeleti mosdóba, annak ellenére, hogy a tanárok könyörögtek, hogy ne járunk oda, mert a kicsik félnek tőlünk. A csapnál három elsős kislány állt, de én tudomást se vettem róluk. Bezárkóztam az egyik fülkébe és lerogytam a wc fedelére. A kezembe temettem az arcom és azt gondoltam bár meghalnék ebben a szent percben. Egy halk sikolyt hallottam az ajtó felöl. Felkaptam a fejemet. Hosszú, dübögő járással közeledett valaki. Azonnal felismertem Ted járását. Megállt a fülke előtt és bekopogott.
- Gyere ki. – kért először kedvesen, aztán már egyre mérgesebben. – Gyere ki, hallod?
Más létek is hallatszottak. És mikor megszólalt az a bizonyos illető, akkor ismertem fel:
- Te meg mit keresel itt fiam? – kérdezte Tedtől az osztályfőnök.
Az ajtóban még mindig hallatszódott az elsős kislányok sutyorgása. Ha nem lettem volna olyan állapotban, hogy legszívesebben zsákot húztam volna a fejemre, biztos kitör belőlem a röhögés, hogy a legjobb barátom és az osztályfőnökünk a női mosdóban toporog három kislány társaságában. Ted persze rögtön bele vágott:
- Tanár úr kérem. – szólt Ted, ahogy a könyvekben szoktak a diákok, csak hogy cseppet sem alázatosan, hanem dühösen kiabált. - Nem fogom magára hagyni azok után. – Én nem fogom hagyni azok után…
- Mi után? – csendesítette le a hangját a tanár, mert sejtette, hogy valami olyanról van szó, amit már nem intézhet el legyintéssel.
- Hogy megpróbálta magát megölni. – bökte ki Ted.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
