Hooves-We're flying like the thundering hooves...
Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

Lásd, tudok repülni!
…Novellaíró verseny…

 

„Az eget mindig a madarak uralták. Szárnyukat szélesre tárva suhantak át a végtelen kékségen, a levegő óceánján, ami elérhetetlenül magasodott bársonyos felhőivel a puszta halandók fölé. Csak egy csalfa vágy volt, hogy egyszer érezhessék, ahogy testüket simogatja a szellő, és a világ fölé emelkedhetnének, átszakíthatnák a felhőket, és olyan helyekre juthatnak el, amiket el sem tudnak képzelni. Az embereknek nincsenek szárnyaik, nem tapasztalhatják meg a szabadság vad mámorát. Aki próbálkozott, elbukott. Sosem emelkedett el a földről, ami szinte magához láncolta, és nem engedte, hogy megtalálja a kulcsokat. Szárnyalni…ez volt Mariposa álma.”

 

Néhány olvasónak biztosan ismerősek ezek a sorok, amiket saját (Shadbaby) novellámból másoltam ki nektek. Úgy gondoltuk Viával, hogy az első versenynek mindenképpen a kezdeteket kellene szimbolizálnia, és a remélhetőleg várható sikereket. És mivel lehetne ezt jobban leírni, mint a repülés érzésével? Ez lesz a nevezők feladata! Megmutatni nekünk, hogy tudnak szárnyalni…szabadon, együtt a széllel, ha csupán a sorok között is.

A novellák szeretnénk, ha különbözőek lennének, de valahol mégis hasonlóak. Szeretnénk, ha leírnátok a repülés mámorát, vagy éppen a szárnyalás utáni vágyat. Csak engedjétek szabadjára gondolataitokat, idővel visszaszállnak hozzátok! Persze azért megadunk valami feladatot, mégpedig egy kép segítségével, amely ez lenne:

 View Full Size Image

Megérintem az eget…

 

Szeretnénk, ha ennek a képnek a mozzanata lenne a novella csúcspontja, a történet beteljesedése, és szeretnénk, ha az alatta olvasható mondat érzését sugallná, a mondatot nyugodtan beletehetitek a novellába, de még tökéletesebb lenne e nélkül.

Fontos tudnotok, hogy sem a Lásd, tudok repülni –t, sem a Megérintem az eget –et nem használhatjátok fel címként! Ez azonnali kizárást von maga után!

Ha pedig ez még nem csigázott fel titeket, akkor olvassátok át, mik a nyereményeink! Figyelem! A minősítéseket, címeket a Hooves szerkesztői találták ki, más oldalak nem oszthatnak ilyeneket az engedélyünk nélkül novellaíró versenyeken!



I. helyezett - 30 kredi, 30 darabos ihletcsomag, Favorit Flyer cím, oklevél
II. helyezett - 20 kredit, 15 darabos ihletcsomag, oklevél
III. helyezett - 10 kredit, 10 darabos ihletcsomag, oklevél


A többi résztvevő 3 darabos ihletcsomagot és emléklapot kap.

Jelentkezés:

A következő adatlapot másold be a Jelentkezem! Menüpontba, kitöltve:

Nevem: Írói neved

Korod: Az egyenlő elbírálás miatt

E-mail címed: Ide küldjük a nyereményeket

Honlap: Nem kell, hogy saját legyen, de a kreditet ide postázzuk majd.

 

Ha van honlapod, tedd ki a táblánk, természetesen linkelt állapotban:

 

 

A novellákat a h_petra77@citromail.hu e-mail címre küldjétek el!

 

U.I.: A verseny folytatásos, így minden évben megrendezésre kerül majd, amin az előző év nyertesének részt KELL majd vennie, hogy megvédje címét...persze akkor, ha a régi és új trónkövetelőket le tudja győzni.


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre